KARCOLAT #22 – EMBER

   Némán meredtek a szemeimbe, de senki sem mert megközelíteni. Szórakozottan elmosolyodtam, majd a kézfejemre támaszkodva dőltem előre kíváncsian. A mozdulataimtól megijedve hátrébb léptek, ezért nevetésbe törtem ki.

Nem ültem tovább inkább felálltam és magamra kaptam a kabátomat. Minden egyes mozdulatomat úgy követték mintha torz szülött lettem volna. Megálltam és dühösen lecsaptam az asztalra.

   - Jól látjátok, egy ember vagyok! – néztem a megdermedt tudósokra.

   - Eln… - meg nem vártam a mondandójukat, majd elindultam az űrhajómhoz.

   - Úgy utálom, hogy mindenhol így reagálnak rám – túrtam bele frusztráltan a hajamba.