Karcolat #15 - Reménytelen szerelem
Mosolyogtam. Nem tartott
sokáig, mert újra rá kellett jönnöm, hogy ő semennyire nem viszonyozza az
érzéseimet. Még is olyan könnyendén mosolygott rám. Fájt. Én neki csak egy barát voltam, míg ő nekem egy reménytelen
szerelem. Egyáltalán nem is értettem, hogy miért kínozom magam, de valamiért
még is vágy erre a keserv-édes fájdalomra. Ő persze nem vett észre semmit az én
szenvedésemből. Ha pedig még is jelét sem mutatta…
Most is vidáman szalad felém,
de nagy erősítés árán varázsoltam az arcomra egy grimaszt, mert mosolynak nem
volt nevezhető, majd hagytam, hogy újra fájdalomba taszítson. Nincs menekvés.
Az én reménytelen szerelmem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése