Karcolat #7 - Amnézia

Ajánlott dal: T-ARA - Do you Know me?

Napsugarak égették a szemeimet, ezért nem akartam egyáltalán kinyitni. Kis idő után gépcsipogásokat figyeltem meg a körülöttem. Azonnal kinyitotta az eddig csukott szemfedőimet, de be is csuktam. Éles fehérség vakított meg. Párszor még kellett próbálgatnom a látásomat, hogy végre sikerüljön. Egy fehér kórházi szobát pillantottam meg. Egyes egyedül voltam, de mindenhol kisebb ajándékok voltak és virágok. Fáradtan sóhajtottam, majd feltornáztam magam ülőhelyzetbe.

Hirtelen az ajtó kinyitódott és egy férfi lépett be rajta. Amikor találkozott a tekintetünk megfagyott. Pillanatokon belül, pedig széles mosoly húzódott az arcára. Én csak értetlenül néztem és vártam, hogy mi fog történni. Nem kellett sokat várnom, mert hozzám sietett és a nyakamba ugrott. Most én dermedtem meg. A szemeim teljesen kikerekedtek.

- Azt hittem, hogy már soha nem ébredsz fel – szomorkásan motyogta bele a fülembe.

- Ki vagy? – csak ennyit tudtam kinyögni. A hirtelen jött hevessége azonnal elfogyott és eltolt magától.

- Nem tudod, hogy ki vagyok? – nézett rám nagy szemekkel.

- Nem – ráztam a fejemet, majd elgondolkoztam, hogy még a saját nevem sem jutott eszembe – Még a saját nevem sem tudom? – nevettem el magam és megvakartam volna a tarkómat, ha nem egy puha anyagot érintettem meg.

- Vigyázz a kötésedre! – fogta meg finoman kezemet. Furcsa bizsergés futott végig rajtam, de egy éles hangra el is tűnt.

- Ne, érj a lányomhoz, te féreg! – egy idős nő sietett hozzám.

- De… - nem tudta befejezni a férfi, mert kettő „két ajtószekrény” levette az ágyról és elvitte.

- Jól vagy, kicsim? – ösztönösen húzódtam el a nő érintéstől és továbbra is a férfi felé néztem, aki küzdött, hogy visszajöjjön hozzám.

Pillanatokon belül jött egy orvos és elvégzett rajtam pár vizsgálatot, majd közölte velem a diagnózist.

Amnézia.

Azóta sem találkoztam azzal a férfival, aki az ébredésemkor velem volt és soha nem is fogom megtudni milyen kapcsolat volt köztünk…