Full Moon (Telihold)

Ajánlott dal: SunMi - Full Moon

A Hold szépen világított az égen. Egy ház ablakába is besütött, erre csak az ott alvó csak átfordult. Hirtelen megjelent egy nő a szoba közepén és csodálkozva bámulta az égitestet.

- Eljött az idő – mondta mosolyogva, majd ott alvó fiúhoz fordult.

Aki pont akkor ébredt fel. Értetlenül nézte az olyan ismerős, de még is ismeretlen női alakot. Gondolkodni sem tudott, mert a nő felette termett és a fogait a fiú nyakába mélyesztette. Miután eleget szívott ki az áldozatából elégedetten állt fel és ment vissza az ablakhoz. A fiúnak fent akadtak a szemeim és kapkodni kezdte a levegőt, majd megállt a szíve. A vámpír csak elégedetten mosolygott.

Szokásosan ült az ablak mellett és bámult ki. Nem tudott soha semmit csinálni, mert beteg volt és kerekesszékbe szorult. 10 éves korától élte ezt az unalmas életet, amiből ki akart törni. Az eső lassan esni kezdett, amitől még szomorúbb lett.

Az ajtó nyikorogva kinyílt, majd aggódóan nézett be édesanyja. Az anyjának a szíve összeszorult minden ilyen pillanatba, amikor így kellett látni az egyetlen fiát.

- YoonGi nincs kedved lejönni a nappaliba? Itt vannak a nagyszüleid – mondta halkan a nő. A fiú csak rá nézett üveges tekintettel, majd legurult a kis emelvényről és a kitárt ajtón távozott a szobából a nappaliba – Csak szólalna meg – sóhajtott bánatosan az anya, majd követte a fiát.

- Egyetlen unokám – simogatta meg az arcát a nagymamája, majd nyomott a bőrére két csókot is.

- Hogy vagy? – szólalt meg a nagyapa is. A fiú nem válaszolt csak továbbra is üresen nézett.

- Már 2 hete, hogy nem szólal meg – ismertette az apa nagyszülőket a dolgokról.

- Miért nem viszitek orvoshoz? – kérdezte kíváncsian az idős nő.

- Már volt – jelent egy könnycsepp az anya szemébe, amikor csatlakozott.

- De valamit mondani akartatok? – vált gyorsan témát az idős férfi.

- Terhes vagyok – mondja ki kertelés nélkül a nő.

Mindenki megörült csak YoonGi maradt érzelem mentes. Kis idő után visszagurult a szobájába és újra csak az ablakból bámult kifelé…

YoonGi kábultan ébred fel a fotelba és kábán bámult előre a vámpírra. A nyakához tapintott, ami a saját érintésétől is már éles fájdalmat érzett. A nő hamar észrevette, hogy felébredt a fiú, ezért gyorsan előtte termet és leguggolt elé, majd felnézett rá.

- Nyugodj meg! Az összes fájdalmad el fog tűnni és újra élhetsz majd - pattant fel vidáman, majd forogni kezdett – Megtanítalak, majd táncolni, futni, de elsőnek járni és mindezek után ezt – és már egy másik pontba volt.

A fiú újra homályosan kezdett látni és a lélegzete megint megállt. Eszméletlenül dőlt hátra a karosszékben. Egy kísérteties nevetés futott végig a szobán.

Már 4 éves volt a kis öccse YoonGinak, de még egyszer se tudott a fiú az öccsével eltölteni hosszabb idő, mert nem érezte vele jól magát. Éppen száguldott a folyóson, amikor meghallotta a szülei beszélgetését.

- Olyan jó, hogy egy kicsit ki tudunk mozdulni JiMinnel – mondta az anyja mosolyogva.

- Igen, jót tett az életünknek. Feldobja a mindennapjainkat. Bár… - nem hallgatta tovább YoonGi, hanem mérgesen elhagyta a helységet.

Belül már tombolt, de tartotta magát. Mérges volt, amiért beteg volt. Tudta, hogy a szüleinek csak teher, de eddig nem akarta el hinni. Most már biztos volt benne. A dühtől könnyek folytak végig az arcán és továbbra is az esőt bámulta kint.

Egyszer csak egy női alak jelent meg az egyik tetőn. Csak gondatlanul sétált és egyensúlyzott. A fiú, majd meghalt, azért, hogy végre ő is a saját lábán járón, de tudta, hogy nincs rá esély.  Nő csak felé fordult, majd elmosolyodott és a tető végénél egy szép ugrással földet ért, majd eltűnt. YoonGi csak értetlenül ült a székében és meredt ki felé…

Már tavasz vége felé járt. A cseresznyefa virágok is lassan hullani kezdtek, ami azt is jelentette, hogy eljött YoonGi születésnapja. Szokásosan ilyenkor az egyik ilyen fájuk alatt töltötte az időt. A szemeit becsukva és kicsit hátra dőlve élvezte a meleg szelőket. Egyszer csak lépteket hallott, majd mellette megállt az illető.

- Ugye, milyen szépek a virágok? – egy ismeretlen női hang szólalt meg. A fiú ijedten fordult a nő felé.

- Maga ki? – mondta undokon. 

- A megmentőd? – válaszolt kérdéssel, majd leszakított egy virágot és nézegetni kezdte, de hirtelen a fiú felé fordult – Olyan vagytok mit ez a virág. Bármi kis érintéstől megsérültök vagy megtörtök – szorított rá a cseresznyefa virágra – Csak egy nagyobb erő tud titeket helyre hozni – majd rá fújt és azok újra életre kelt. Fiú csak csodálkozott és bámulta a nőt. Egyáltalán nem fogta fel, hogy mi történt előbb – Akarsz virág lenni? – hajolt közel a nő a fiúhoz.

- Nem tudom – még mindig meg volt döbbenve.

- Nem kell többé kerekesszékbe ülnöd – távolodott el és merengett tovább a természetben.

Fiú töprengett és közben a nőt néztem. Közepes termetű, karcsú alakú volt. Válláig érő kékesfekete haja volt, amit a szél vidáman kapkodott. Nem nézett ki többnek, mint 20. Egy hálóig szerűség volt rajta, ami a térdéig ért és fehér volt, mint a hó.

Már, már meg akart szólalni, de akkor szólt neki az anyja, és amire visszafordult sehol sem látta a nőt. Csak az újra élesztett virág feküdt a lábán. A kezébe vette, majd nézegette és feltekintett a cseresznyefára.

- Szeretnék virág lenni – súgta halkan a szavakat, majd begurult a lakásba.

A vámpír csak mosolyogva eldőlt a tetőn és egyszer csak nevetés tört ki belőle, amit a lett lévők nem hallottak meg.

- Csak szeressé virág lenni. Majd, ha eljön, az idő teljesítem a kívánságodat – felpattant és el is tűnt…

Most nem látott olyan rosszul, mint amikor elsőnek ébredt fel a foteljában. A vámpír továbbra is ablaknál állt és bámulta a Holdat. A látásának a tisztulásával ismerte fel végül a nőt.

- Virág leszek? – mondta nehézkesen még is poénkodva YoonGi.

- Nem ezt kérted? – fordul felé a nő és jellegzetes mosolya ül az arcán.

- De, akkor még gyerek voltam. Nem kellett volna, ezért ide jönni – idő teltével a fiú minden kedvességét elvesztette.

- Már mindegy – legyint. – Már a méreg elterjed a szervezetedben – visszafordult.

- Akkor mi is leszek? – már nem érdekelte, hogy mi fog vele történni.

- Vámpír. Nem egyértelmű? – fiú csak bólogatott. – Már rég nem tartoztál élők közé, úgyhogy nem fogsz nagy változást át élni csak annyit, hogy fogsz tudni járni – fejezte be a mondani valóját, majd ott termett a fiú mellett. – Jó szolga leszel – simította meg a láztól izzadt barna haját a fiúnak.

- Nem leszek, én senkinek a szolgálja – mondta dühösen és felpattant, de a beteg lábai nem bírták el, ugye sem, hogy vámpír vér kezdett keringeni az ereibe.

- Halandó – csak nevetett rajta és lehajolt, hogy felsegítse. – Oly’ kiszámíthatók vagytok – ültette vissza.

A fiú forrt a dühtől és a fájdalomtól, amit minden egyes porcikájában érzett. Alig várta, hogy teljesen átváltozzon, és szembe tudjon állni a vámpírral. A fejét neki döntötte a háttáblának és gyilkos pillantásokat küldött a nő felé, aki ettől csak még boldogabb lett.

A Hold elérte a megfelelő helyét és még jobban izzani kezdett. Sunmi, a vámpír csak megborzongott az égitest látványától és várta, hogy beteljesüljön a fiatal vágya.

A fiú csak még gyorsabban kapkodni kezdte a levegőt és a testhőmérséklete is az egekben volt. A fájdalom már olyan nagy volt, hogy már nem is érezte. Másodpercek teltek el még is óráknak tűnt a két személynek. Egy hatalmas kiáltás vett végett a várakozásnak és fiú vöröslő szemekkel nézett fel a nőre.

Az új vámpír tett pár bizonytalan lépést, majd ott termett a nő mellett. Rögtön a nyakának esett. Sunmi a nem várt hévtől egy kicsit megingott, de tartotta magát. YoonGi egyre jobban szorítani kezdte a nőt, akinek hallani lehetett, ahogy pár csontja elroppan.

- Nyugodtan csak igyál – simogatta meg a hátát és még jobban elfordította a fejét.

Így álltak percekig, majd eltávolodott a fiú. A nyakáról már rég eltűnt a harapás nyom. Teljes hatalmú vámpír lett. A nő csak felnézett és átkarolta a fiú nyakát ezután még közelebb húzta magához. Egy leheletnyi csókot nyomott a másik ajkaira, majd vidám nézegette a ledöbbent YoonGit. Még egy pillanat és fiatal a nő ajkait falta.