POST-IT #18 - ÉS EL IS TŰNT 2020... HÁLA AZ ÉGNEK! (100. BEJEGYZÉS)
Már régóta nem szóltam hozzátok, de ennek meg van az oka. Tavasz óta három iskolában jártam egyszerre és ez mellett volt sima nyolc órás munkám. És sajnos még mindig huszonnégy órából állt a napjaim, így már a blogolásra egyáltalán nem maradt időm.
Plusz közben jött ez a COVID-19 is, ami még keményebbé tette ezt az évet. Ami elsőnek home officet és online sulit okozott, majd sajnos nem teljesen a járvány miatt, de munkát is kellett váltanom, amit egy kicsit nehezen viseltem, mert nagyon jó helyen voltam. Szerencsére egy hónapon belül lett munkám, de sajnos azt is válltani kényszerülők, de ez az én döntésem lesz.
Szerencsére a sulikból egyet teljesen befejeztem, meglett a B-s jogosítványom, míg a másik kettő már a vége felé ballagok, az egyikből februárban vizsgázok, míg a másikat a nyáron közepén fogom befejezni.
Oh a blog…. Vegyes érzéseim vannak vele, de szerintem ezt már meséltem. Néha úgy érzem, hogy legszívesebben abba hagynám, de akkor nagyon hiányozna… Mostani célom az, hogy ebben az évben újra megpróbáljam fellendíteni és próbálok, majd rendszeresen frissíteni is.
Ami remélhetőleg vár rátok az, hogy a tavalyi még elmaradt könyvlisták még ebben a hónapban felkerüljenek. Ez mellett a még vállalható írásokat szeretném átírni és megosztani nektek. Ezek után még szeretnék egy új bejegyzés sorozatot is indítani, amiben a filmeket és a sorozattokat szeretném gyűjteni.
És utolsó gondolatoként pár izgi adat, azért sikerült idén is.
2020-ban 17 bejegyzés született.
2020-ban 173 könyvet olvastam el, ebben 22 könyv újra olvasása volt.
2020-ban 9 napon írtam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése