14. (Valentin Day)
Február (HyunAh)
Február 14: Valentin nap
A Valentin nap megkezdődik a piros nappal. Ez a lányok
napja, ugyanis a lányok kezdik el az ajándékozást. Ha egy lánynak van
kiszemeltje, annak ezen a napon csokit illik adnia a fiúnak.
A fiúknak ezen a napon nincs is más teendőjük, csak
elfogadni a csokit.
Izgatottan
siettem be az iskolába mielőtt még bárki is beért volna, majd megálltam a
szekrénye előtt. A meglesett kóddal kinyitottam az ajtót, és egy szív lakú
csokit tettem bele. Tovább is álltam, hogy senki sem vegyen észre. Az
osztályterembe siettem, majd úgy tettem, mintha tanulnék.
*
Az
első óra előtt pár percre esett be ő. Több édesség is volt a kezébe, de az
enyémet nem láttam nála. Teljesen elszomorodtam. Vidáman helyet foglalt a
mellettem elhelyezkedő padba, majd felém nyújtott egy rózsaszín papírba
csomagolt csokit.
-
Kérsz? – csak értetlenül bámultam – Nyugodtan egyél, ha akarsz! Nem tudok ennyi
édességet megenni – mosolya a füléig ért, és letette elém a finomságot, majd
egyet adott egyik barátjának, majd egy másiknak is.
-
Köszönöm – leheltem halkan.
Tenyerembe
temettem az arcomat és magamba sikoltoztam. Utálom
a Valentin napot!!! Még egy pillanatra rá néztem, de jött is a tanárnő.
Március (DooJoon)
Március 14: Fehér nap
A Valentin nap következő fordulója csak a következő
hónapban folytatódik.
Ez már a fiúk napja.
Egy hónap alatt eldöntik, hogy szeretnék-e viszonozni a lánytól kapott
édességet.
Megfázás.
Egy szemét betegség. Csak akkor dönti le az embert a lábáról, ha muszáj, lenne
valamit megtennie. Egyszerűen nem tudom el képzelni, hogy pont azon a napon
kellett belázasodnom, amikor valakinek el akartam mondani az érzéseimet.
Felnéztem
az asztalomon heverő üres dobozra és rögtön az ő arca jelent meg előttem, hogy
mennyire szomorú, amiért nem kap tőlem választ.
Újabb
köhögés rohamom volt, majd a lázam is magasabb lett. Újra álomba merültem…
Április (HyunAh)
Április 14: Fekete nap
A Valentin nap 3. fordulóján képletes
"gyászba" borulnak a hoppon maradt lányok.
Akik nem adtak csokit és nincs párjuk, azok a lányok
összegyűlnek egyfajta "ünneplésre".
Nem
akartam a szokásos hagyományt követni, de még is azt csináltam. Itt ültem egy
kifőzdénél és az ilyenkor levő ételt ettem. Rajtam kívül csak pár lány volt, aki ezt tették. Többiek vagy a barátjukkal
ünnepeltek vagy több lánnyal ünnepelték azt, hogy nincs párjuk.
Hirtelen
csenget az ajtó és ő lépett be. Boldogan jött felém, de megmerevedett, amikor
látta, hogy mit is eszek.
-
Te? – huppant le a mellettem lévő székre, de én kerültem a tekintetét.
-
És te? – kérdeztem vissza, mert nem volt jobb ötletem, és nem akartam
elmondani, hogy miért vagyok itt.
-
Jöttem enni, de te miért ezt eszed? – bökött a tányérom felé.
-
Nem jött össze – vettem be egy falatot, hogy a lehető legjobban tompítsa el a
válaszomat.
-
Hány fiúnak adtál csoki? – hajolt közelebb hozzám. Tudtam, hogy csak el akarja
hordani a „rohadék srácokat”, amiért nem válaszoltak. Bárcsak, tudná, hogy az a rohadék ő!
-
Csak egyenek – sóhajtottam fel, és végre rá néztem.
-
Maszatos vagy… – már vettem volna fel a szalvétát, amikor megfogta két oldalról
az arcomat és egy csókot hintett az arcomra – Sajnálom, hogy ennyit kellett
várnod…
-
Szeretem a Valentin napot! – suttogtam halkan, de ő még is meghallotta és
elkezdett nevetni.
-
Kedvelek! – újabb csókkal ajándékozott meg.
Május (DooJoon)
Május 14: Rózsa nap/ Sárga nap
Ilyenkor sokan sárgába öltöznek. A párok rózsával
ajándékozzák meg egymást.
A
Nap kellemesen sütött. Mindenki sárgába volt öltözve velem együtt. A kezemben
egy szál vörös rózsa pihent. Csak mosolyogva néztem a kezemre, majd gyorsabb
tempóba kapcsoltam. Már pár méterre voltam, amikor megláttam őt. Ő is sárgában
volt és egy szál rózsa virított a kezében.
Halkan
osontam mögé, mert nekem háttal volt. Kihasználva a helyzetet jól szorosan
öleltem magamhoz, amitől megijedt.
-
DooJoon! – nézett rám egy pillanatig mérgesen, majd megenyhültek a vonásai.
-
Édes – hajoltam hozzá közelebb és egy csókot loptam tőle.
- Ne!
– ejtette ki édesen, majd elszakadt tőlem – Boldog Rózsa napot! – nyújtott
felém a rózsát, amit eddig tartogatott.
-
Neked is! – én is átadtam neki és közben magamhoz rántottam még egy csókra.
Június (HyunAh)
Június 14: Csók nap
Ilyenkor a párok egy szenvedélyes csókokkal
ajándékozzák meg egymást.
Még
egy utolsó igazításra a tükörbe néztem, majd felkaptam a táskámat és elhagytam
a házat. Már várt rám, a kocsijának támaszkodott. Lassú, de még is sietős
léptekkel indultam meg felé. Előtte megállva már kértem volna is a csókot, de ő
megfogta a vállaimat.
-
Nem kell sietni! – nevetett ki, majd kinyitotta az ajtót – Lesz még időnk…
Csak
kíváncsian rá néztem és beültem az autóba.
Nem
utaztunk sokat és megálltunk nála. Kisegített a kocsiból, majd bementünk. Nem
szólt semmit, ami egy kicsit zavart. A szüleit nem láttam sehol.
-
Most készülsz elrabo… - nevettem fel, de nem tudtam befejezni a mondatomat,
mert megcsókolt.
-
Miénk a ház – mondta két csók között.
Hagytam,
hogy magával vigyen, és jobban elcsábítson.
Július (DooJoon)
Július 14: Ezüst nap
Ezüst gyűrűt ajándékoznak egymásnak a párok és
általában ilyenkor szokás bejelenteni a kapcsolatukat a barátaiknak vagy
szüleiknek. Ilyenkor a házasságról is beszélni szoktak.
Furcsa
érzés volt, hogy már van az ujjamon egy gyűrű volt. Az eddigi kapcsolatomban eddig
még soha se jutottam el és ez egy kicsit megijesztett. Szeretem őt, de hogy
még mindig vele voltam azt is jelenthette, hogy talán az ő az igazi. És ha ő az…
Sóhajtottam,
majd lenéztem rá, ahogyan békésen aludt mellettem. Ahogy jobban néztem biztos
voltam benne, hogy legyen ő az igazi vagy sem, de nem akarom elengedni egy
pillanatra se.
Augusztus (HyunAh)
Augusztus 14: Zöld nap
A párok zöldbe öltöznek, és a természetben töltik a
szabadidejüket. Ilyenkor szokás sojut is fogyasztani.
Han
folyó mellett ültünk és beszélgetünk. Az a pár soju, amit magunkkal hoztunk
hamar elfogott, de nem bántuk. Nagyon romantikus vele együtt végig nézni a
naplementét. Még maradtunk egy kicsit, majd összeszedtük a dolgainkat és
hazaindultunk.
Még
mindig nem tudtam elhinni, hogy a pár hónappal ezelőtti barátságunk szerelemé
változott át. Egyre jobban megismertem és élveztem az újabbnál újabb
felfedezéseket. Néha már azt hittem, hogy mindent tudok róla, de mindig
biztosított róla, hogy nem és újabb pozitív meglepetéseket okozott nekem. Az is
el tudtam róla képzelni, hogy egyszer csak az mondja, hogy legyek a felesége.
Megmosolyogtatott a gondolat.
Szeptember (DooJoon)
Szeptember 14: Fotó & Zene nap
A párok ilyenkor fotókat készítenek és
szórakozóhelyeket látogatnak.
Az
egész nap a képek készítéséről szólt. Élveztem, de ő sokkal jobban élvezte,
mint én. Az mondta, hogy ma mindent meg akar örökíttetni, hogy utána megmutassa,
hogy milyen neki egész nap az én látványomat élveznie. Erre csak mosolyogtam,
de hagytam.
Estére
teljesen kifáradt és az ölembe hajtotta a fejét. A selymes hajával szórakoztam.
-
Énekelsz nekem? – kérdezte álmosan.
-
Persze, kicsim – köszörültem meg a torkomat, majd egy kellemes dalba kezdtem,
amit mind a ketten úgy szeretünk. Hamar elaludt.
Október (HyunAh)
Október 14: Alma nap / Bor nap
Koreaiul az alma (sa-kwa) azt is jelenti, hogy
bocsánatot kérni. A családtagok, barátok és a párok is almát adnak egymásnak,
hogy bocsánatot kérjenek a múltbéli hibákért. A bor nap alkalmából pedig egy
romantikus vacsora alkalmával bort fogyasztanak.
Hibát
követtem el, amikor megkérdőjeleztem, hogy szeret-e egyáltalán. Bántam, amit
tettem, de nem volt visszaút. Ő választás elé állított, hogy elfogadom, ahogy
van vagy keresek más valakit. Elsőnek csak sírni bírtam, de hamar elmúlt és
csak ürességet éreztem.
Egy
hétig nem is találkoztunk, de ma volt a megbocsátás napja és remélni tudtam,
hogy valaha is minden a helyére áll.
November (DooJoon)
November 14: Film nap/ Narancssárga nap
A párok narancssárgába öltöznek és megnéznek közösen
egy filmet.
Furcsa
érzés volt hónapok után egy másik lány kezét fogni, de legalább elterelte a
gondolatokat róla. Tudtam jól, hogy csak egy felszínes kapcsolatba menekültem el
előle, de nem érdekelt.
De
nem is előle menekültem, hanem az érzéseim elől, amik még mindig felé hoztak.
-
Francba is! – morogtam az orrom alatt.
-
Valami baj van, Oppa? – kérdezte a lány.
-
Semmi – ráztam a fejemet, majd újra a képernyőre meredtem, hogy újra felvegyem
a szálat, hogy hol tartott a film.
December (HyunAh)
December 14: Ölelés nap
A párok az egész napjukat sok-sok öleléssel töltik.
Unottan
ültem a bárpultnál és ittam az italomat. Egy alak ült le mellém, de én továbbra
is előre néztem és próbáltam kizárni az ismeretlent a közelemből. A pultos rám
nézett, majd a srácra és elém csúsztatott egy másik italt. Kérdően vontam fel a
szemöldökömet.
- Én
kértem neked. Látom, neked sincs valami jó napod – megfagyott a vér az
ereimben, ahogy DooJoon hangja elért az agyamig.
-
Kösz – felettem röviden, de továbbra is előre néztem.
-
Megcsalt az a ribanc – mondta nyugodtan, de még is tele érzelemmel. Felé
fordultam, és láttam, ahogy indulatosan beletúr a hajába.
-
Én… - nem tudtam, hogy most mit vár tőlem. Amikor bocsánatot kértem tőle rám se
nézett most meg nekem panaszkodik.
-
Tudom, hogy nem vagy rám kíváncsi, de hiányzik egy igazi régi jó barát – kérdően
húztam fel a szemöldökömet, de ő csak a poharával kezdett el játszani.
-
Mesélj! – ejtettem ki a szót, de egy kicsit kérdésnek érződött, mint kérésnek.
-
Hiányoztál! – ölelt meg jó szorosan. Azonnal viszonoztam az ölelést.
Január (DooJoon)
Január 14: Napló nap
A párok naplót vagy naptárat vesznek egymásnak, amiben
lejegyzik az összes 14-ei napot és az évfordulóikat.
-
Hozzám jössz feleségül? – térdeltem előtte.
Ő csak nagy szemekkel nézett rám.
-
De… - megakadt a gondolat menete.
-
Tudom, hogy nem vagyunk együtt, de nem azt akarom, hogy újra a barátnőm legyél,
hanem azt akarom, hogy a feleségem – még mindig felé tartottam a gyűrűt és
közben néztem, ahogy többfajta érzelem átfutott az arcán.
-
Igen – felette halkan és boldogság könnyek kezdtek végig folyni az arcán.
Valami mögötte halkan a földre esett.
Kíváncsian
néztem mögé és egy naptárt láttam meg. Januárnál volt nyitva és a tizennégyes
szám volt bekarikázva és aláírva, amikor újra
egyek vagyunk. Felnéztem rá és még boldogabb lettem. Az ujjára húztam a
gyűrűt és megcsókolt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése