Gyönyörű hazugság

A város fényei bevilágítottak az ablakon. Újabbat kortyoltam az italomba és jobban összehúzkodtam. Az ilyen csendes éjszakákon mindig elveszetnek éreztem magamat. Hiába melegítette valaki az ágyamat inkább a hideg fotelben ültem.

Hirtelen a lakosztály ajtaja kicsapódott. Már hozzá szoktam, hogy nem igazán volt magán életem. A lépteiből felismertem a menedzseremet.

- MinAh, holnap korán kell kelned, mert lesz egy fotózásod, de egyébként szabad a napod! – hadarta el SeungHyun, majd megállt mellettem.

- Oké – mondtam halkan és készültem felállni.

- Nem kéne innod – nézett rá rosszallóan a kezembe lévő pohárra.

- Szerezz több munkát nekem estékre és abba hagyom az ivást – ittam meg az utolsó cseppig.

- Javítatlan vagy! – dörzsölte meg a halántékát. – Jövök érted reggel. Jó éjt! – nyomott egy cuppanóst a homlokomra, majd lelépett.

Ő volt az egyetlen, aki igazán magamhoz engedtem, amióta magamra hagytak. Lenéztem a pohárra, majd letettem az asztalra és az ágyamra pillantottam. Békésen aludt benne NamJoon, a mostani szeretőm. Újra kinyílt az ajtó, de most SeungHyun gyakornoka jelent meg. Idegesnek látszott miután meglátott engem egy szál köntösbe és a fél pucér férfit az ágyamba.

-  SeungHyun Hyung küldött, mert ezt elfelejtette itt hagyni – vakarta meg a tarkóját YuGyeom.

- Ne légy ilyen félénk! – kerültem meg és jó nagyot csaptam a fenekére.

- I..gen…

- Hogy leszel menedzser, ha ilyentől kiakadsz? – nevettem rajta, majd átöleltem. – Neked kell majd lenned anyának, apának és lelkitársnak. De mit küldött SeungHyun? – engedtem el őt, majd kerültem a szeme elé.

- Csak ezt – nyújtott át egy papírköteget, de láttam az arcán, hogy az előbb mondottakon gondolkodik.

- Szerződés? – lapoztam bele.

- Igen – vágta rá.

- Mikorra kell átolvasnom? – dobtam le a szerződést és rá néztem.

- Igazából csak alá kell írnod – mondta alig hallhatóan.

- Hm?

- Ez a holnapi fotózás papírjai – mutatott rá a papírokra.

- Ja, akkor most alá is írom. – YugYeom nyújtott egy tollat, amit elfogadtam. Alá is firkantottam. – Kész is! Jó éjt! – adtam neki vissza.

- Neked is! – és már ki is menekült a lakosztályról.

- Nem hiszem el, hogy mindig valakinek be kell járkálnia hozzád?! – dörmögte halkan NamJoon, majd el kezdett felöltözni.

- Mész is? – fordultam felé.

- Aha, mennem kell. Holnapra még két dalt be kell fejeznem – bújt bele a pólójába.

- Biztos, hogy nem maradsz? – lépkedtem oda hozzá.

- Igen – figyelt rám.

- Most is? – oldottam ki a köntösömet.

- Hát… - nyelt nagyot és a meztelen testemen jó párszor végig futott a szeme. – A ku… - nyelte el a káromkodást. – Miért nem fejezetem be előbb a dalokat?! – nézett fel a plafonra, majd jó erősen megölelt és még egy csókot is adott. – Sajnálom, de mennem kell! – szakadt el tőlem.

Sietve hagyta el a szobát. Belül csak szakadtam rajta, mert látszott, hogy mindjárt ledönt, de fontos volt neki a munkája, amiért mindig is tiszteltem. Most még talán ihletet is adtam neki.

Magányosan dőltem bele az ágyba.

Másnap egy kicsit morcosan keltem, de időben el tudtunk indulni a fotózás helyére. Ahogy oda értünk rögtön elkaptak a sminkesek és a fodrász. Egy erős sminket kaptam, de még is kifinomult hatása volt. A hosszú barna hajamat most lágy hullámokkal látták el. Kaptam még egy türkizkék kis estélyit és hozzá egy fekete magassarkút.

Nevetve léptem be a kijelölt szobába, ahol zajlott az egész. A mosolyom csak addig tartott, amíg meg nem láttam őt. A világ hirtelen megállt és csak őt tudtam nézni. Nem változott semmit. Csak talán érettebbnek tűnt és profibbnak. Ő még csak észre se vett, mert egy fiúval beszélgetett, akinek a kamerával együtt magyarázott valamit.

- Megjött MinAh! – egy hangos női hang térített vissza. Mindenki felém fordult, ő is.

- Sziasztok! Yun MinAh vagyok! – hajoltam meg és próbáltam nem arra gondolni, hogy most majd neki kell pózolnom.

- Én foglak fotózni, Kim SeokJin vagyok! – hajolt meg ő is, de semmi sem érződött a hangjába.

- Kezdjünk, mert időbe szeretnék végezni! – jelent meg SeungHyun mellettem.

- Tudtad?! – fordultam felé egy kicsit idegesen és lehető legjobban próbáltam tompítani a hangomat.

- Én nem – mondta lesokkolva. – Nem ő volt megbeszélve – emelte fel a kezét védekezve.

- Akkor kezdjük! – szólalt meg ő.

Próbáltam lenyugtatni a lelkemet és csak a munkára figyelni. Oda sétáltam ahova mutatott, majd végig hallgattam, hogy mit kell megjelenítenem. Ahogy ő mondta: „a csábítás a kompozíció”.

Minden kizártam a fejemből és SeokJin helyett próbáltam NamJoont oda képzelni és őt elcsábítani, de a képzelgésemet mindig megtörte Jin kellemesen hangja, amikor megkért valamire. Hamar végeztünk az első felével.

- Akkor most jöhet a ruha nélküli. – mondta, majd hirtelen mindenki eltűnt a szobából és mi maradtunk ketten. – Mindig az ilyen képeket a modellekkel kettesbe szoktam csinálni, hogy ne izguljanak annyira – mondta szakszerűen, majd megfordított és elkezdte lehúzni a ruhám cipzárját.

- Értem – feleletem megszeppenve.

- Visszamegyek és szólj, ha felkészültél! – hallottam, ahogy eltávolodik tőlem.

Hátra fordultam és láttam, hogy nekem háttal van. Lassan vettem magamról az estéjit és a melltartót, mert csak ezekről volt szó, majd oda sétáltam az ágyhoz és leültem rá. Egy kicsit tanácstalan voltam, hogy mit is csináljak, mert ez volt az első ilyen munkám.

- Kész vagyok! – feleltem halkan.

- Oké – teljesen érzelemtől mentes arccal fordult meg. Tudtam, hogy a munkájába ilyen, de még is ideges lettem a nézésétől. Amikor velem volt még régen mindig mosolygott, de most ennek a nyoma se látszott.

- Jin… - szaladt ki a számon, amikor már nem bírtam tovább a nézést.

- Csináld ugyan azt, amit előbb – mintha meg se hallotta volna, hogy hozzá szóltam. Tettem, amit kért.

Furcsa volt az egész helyzet és újra próbálkoztam NamJoonra gondolásra, de nem sikerült, mert a hideg nézése megtörte mindig a képzeletemet. Feladtam egy idő után és mással próbálkoztam, amivel csak felszakítom a megsebzett szívemet. A volt közös emlékeinkre gondoltam, amikor szerelmesen nézett rám és én próbáltam a lehető legcsábítóabban ránézni.

- Elég! – ordította halkan, majd letette a kamerát és a rajta lévő inget kezdte el levenni. – Miért csinálod ezt?! Azt mondtad, hogy soha nem készül rólad ilyen kép! – jött felém egyre idegsebben, majd rám adta a fehér ingjét. Megdermedtem és meztelen felsőtestét néztem.

- Már nincs, aki miatt nem legyenek ilyen képeim – feleltem halkan.

- Nem… - nem hagytam, hogy befejezze.

- Ezzel akartam tovább lépni. Ezzel akartam meg mutatni, hogy már nem vágyok rád… – hirtelen felettem termett és elfektetett az ágyon. Lefogta a fejem mellett a kezeimet. Elfordítottam az arcomat, hogy ne kelljen vele szembe néznem.

Mélyet lélegzett, de nem engedett el.

- Ne… Nem, azért tettem, amit tettem. Kérlek, ne kelljen meg bánom a döntésemet! – nagyon halkan beszélt.

Rá néztem. A szemeiből szomorússág és düh áradt és talán egy kis kétségbeesettség. Már egyáltalán nem volt a régi énje. Miattam? Nem bírtam tovább az arcát így látni. Tennem kellett valamit.

- SeokJin, végeztél már, me… - egy fiú hang törte meg a csendet, de hamar el is hallgatott

- JinYoung, mit mondtam neked arról, hogy egy fotóst sose lehet siettetni?! – most sem emelete fel a hangát, de még is éreztem, hogy a fiú nagy bajban van. Leszállt rólam.

- Sajnálom! – remegte halkan a srác. Éreztem, hogy most volt az idő, hogy én eltűnjek, amit már meg szerettem volna tenni az első pillanat óta.

-  Akkor végeztünk is! Köszönöm, hogy itt lehettem! Viszlát! – csak úgy hadartam és senkinek sem hagytam időt, hogy megállítson.

Már a kocsiba ültem SeungHyun és YuGyeom társasságában. Próbáltam elfelejteni mindent, ami ma történt és arra koncentrálni, hogy mostantól minden csak rendbe lesz. Csendbe vezetett Hyun, míg Gyeom papírokkal szórakozott, de rám nézett egy pillanatra.

- Milyen napod volt, MinAh Noona? – merült vissza az íratok közzé.

- Átlagos – fordultam az ablak felé.

- Noona, úgy tudod, hogy nekem is elmondhatsz mindent nem csak Hyungnak? – hallottam, ahogy a papír zörgés abba marad.

- Persze – fordultam felé újra, majd jól összekócoltam a haját.

Mindketten nevetésbe törtünk ki.

Mint mindig most is a hatalmas ablakom előtt ültem és újra saját magammal néztem szembe, mert az ablakom felé egy hirdetési felülettel volt szembe, ahol most én szerepeltem. Szerettem a boldog önmagamat, de most rosszul voltam tőle. Hiányzott a három évvel ezelőtti énem, amikor még egy kis senki modell voltam, és amikor még Jin is az oldalamon volt.

Kifújtam lassan a levegőt és a fejem kiürítésén tevénykedtem, de mindig bekúszott egy-egy régi boldog emlék. Elvesztem.

- Szörnyű látni téged így – ölelt át hátulról NamJoon.

- Akkor ne nézz! – takartam el a szemeit.

- Feküdj vissza velem az ágyba és talán tudok egy kicsit segíteni – nyomott egy csókot a nyakamba.

- Lehet – fordultam vele szeme és hagytam, hogy kifejtse a segítségét.

Két hét eltelt és már lassan teljesen elfelejtettem a fotózást, addig míg SeungHyun nem hozta fel, hogy ma jelenek meg a képek. A békés hangulatom azonnal felborult és talán most először éreztem azt, hogy selejt munkát adtam ki és, ezért Jint kezdtem el okolni. Még Hyun azzal is tudta fokozni az egészet, hogy az ablakom előtti helyen is ez lesz, majd látható.

Mérgesen rontottam be este a lakásomba. Rögtön a hűtő felé indultam és kikaptam egy üveg alkoholt, majd az üveg elé álltam. Még nem volt kint a plakát, de nem kellett sokat várom. Lassan hullott lefelé az anyag, majd egy fél perc múlva rendesen is lehetett látni a képet.

- Mi van? – ejtettem el az üveget. Nem tudtam fel fogni, hogyan készülhetett el a kép, mert én és Jin szerepelt rajta, amikor ő felettem volt. Értetetlenül néztem előre. 

- Tudod, ezt a képet a Kis Jinnek köszönhetjük – felismertem azonnal a hangját, de nem értettem, hogy jutott be hozzám.

- Ki az a Kis Jin? – fordultam felé a lehető legsemlegesebb arcommal.

- A tanítványom, azért hívom néha így, mert neve eleje neki Jin, mint nekem a vége. – jött közelebb hozzám – De nem ezért jöttem ide! MinAh, sajnálom! Nagyon sajnálom! – lépett még egyet hozzám.

- Hm…

- Azt hittem három évvel ezelőtt, hogy ha elhagylak, akkor jobb lesz neked, mert végre lesz időt a modellkedésre, de soha sem gondoltam volna, hogy ezzel rosszat teszek veled. És amikor láttalak a fotózáson egyszerűen sokkolt a valósság, hogy tönkre tettelek. Én nem ezt akartam! – vette zaklatottam a levegőt. Soha nem gondoltam arra, hogy ezek állhattak a szakítása mögött. Elérzékenyültem és éreztem, ahogy a szemem csípni kezdett.

- Kibaszott hülye vagy, Jin! – öleltem magamhoz. Azonnal szorosabban fogott.

- Kösz! – simított végig az arcomon, majd megcsókolt.

- Egyébként, hogy jutottál be? – leheltem a szájába.

- A menedzsered adta meg a kódot – tolt neki az üvegnek.

- Elsőnek kinyírom, hogy miért adja meg mindenkinek a kódomat, majd talán meg is köszönöm neki – újabb csókban forrtunk össze.