Queen (Királynő)

Az eddig hanyagolt ágyamon ébredtem. Üres volt, már csak én foglaltam el. Lassan felültem, majd eltűrtem a lehetni anyagot, ami körbe lógott le az ágyam tetejéről. Rögtön az egyik hű szolgámmal találtam szembe magam. Az egyik selyem fátyol mögött várakozott a parancsra, de nem mondtam neki semmit, inkább visszadőltem.

- Ugye Úrnőm már nem lenne itt, ha azt mondta volna magának, hogy szereti? – szólalt meg és még jobban lehajtotta a fejét.

- Nem hagyhatom el a királyomat és a népemet – mondtam elhalló hangon.

- Aki nem szereti – jegyezte meg halkan, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

 - Igen, aki nem szeret – fordultam át a hasamra.

Nem szeghettem meg az eskümet, amit tettem, amikor megkoronáztak, egy harcosért. Már biztos voltam benne, hogy már egy másik ország határát lépi át. Azzal az örömmel, hogy megszerezte a királynő szívét és mindenmását. Beleborzongtam abba, hogy vele is megosztottam magam és nem csak a királlyal. Mikor király rám nézett rosszul voltam, mert féltem, hogy rájön, hogy mit is tettem.

Halkan kinyílt az ajtó és egy szolgálóleány sietett hozzám. Finom elhúzta a függönyöket, majd az én oldalamnál is elhúzta az anyagot.

- Úrnőm keljen és készülődjön, mert az Úr hívatja – szólalt meg nyugodtan, de még is hadarta.

- Értem – álltam fel és vettem le a ruhámat, s vettem fel az újat, majd magamra vettem a koronámat is.

Szolgáló megigazította a ruhákat, majd elindultunk a trónterem felé. Idegesen tördeltem az ujjamat és imádkoztam, azért, hogy ne a halálos ítéletemre menjek. A hányingerem sokkal erősebb volt, mint eddig, de tartottam magam. Halvány mosoly erőltettem magamra és beléptem a nagyterembe. Minden szempár rám meredt és elismerő tekintetetek kaptam. Az addig üres mosolyom igazi lett és a lépéseim is határozottá váltak. Felnéztem az Uramra és ő csak mosolygott. Az idegségem elillant, de hányingerem nem.

- Örülök, hogy a Királyném is velem tart a mai napon – minden szavából csak a boldogság áradt.

- Én is, Uram – hajoltam egy kicsit meg, majd helyet foglaltam mellette.

- Amiért ma mindenkit ide hívtam az nem más, mint, hogy bejelentsem, hogy az első számú ágyas terhes – mindenki tapsolni és gratulálni kezdett, csak én fagytam meg.

Hányingerem felerősödött és a látásom homályossá vált. Éreztem, ahogy a testemet elhagyja az erő és eszméletlenül terülök el a padlón.

A szemeimet lassan nyitogattam és ezzel együtt a többi érzékszerveim is újra működni kezdtek. A saját ágyamban voltam és valaki fogta a kezemet. Közben szép szavakat suttogott a fülembe. Biztos voltam benne, hogy ő tért vissza, de mire kinyitottam a szemeimet már egyedül voltam és csak a szolgám állt az egyik fátyol mögött.

- Itt volt? – ültem fel, de azzal a lendülettel vissza is estem.

- Ne izgassa fel magát – jelent meg mellettem.

- Azt kérdeztem, hogy itt volt… - már majdnem hogy kiabáltam vele, de lecsöndesítette.

- Igen, de mire ide értem csak köpenye végét láttam – mondta halkan, de folytatta a beszédjét – Úrnőm gratulálok maga is terhes – sokkolva tornáztam fel magam ülőhelyzetbe.

- Az nem lehet – túrtam bele idegesen a hajamba. Biztos voltam benne, hogy a király rá fog jönni, hogy biztosan nem tőle esettem teherbe.

- Tudom, hogy mire gondol, de az Úr nem vette észre, hogy nem tőle esett teherbe – sóhajtott, majd visszafektetett az ágyba – Maga egy szerencsés nő – tűrte el a tincsemet az arcomból.

- Csak én nem érzem annak magam – sóhajtottam és rá mosolyogtam.

- Pedig az – takart be a nyakamig – Szerelmes és a szerelmétől vár gyereket, de ezt mind titokba is tudja tartani és közben egy nép anyja is – végül leült mellém.

- Azt kihagytad, hogy én fogom megszülni a trónörököst – mondtam neki nevetve, majd egy kicsit meglöktem.

- Végén még azt fogják hinni, hogy táplálunk valamit egymás iránt – csíkízette meg az oldalamat.

- Most már biztos – löktem el őt, ezért át esett az ágy túl oldalára és elfeküdt mellettem.

- Remélem, hogy még sokáig élek, hogy lássam az ön vidám mosolyát, ami megtölti a palotát – lepillantott az oldalán függő kardra.

- Ne mondj ilyen bolondságokat, Jun – emeltem fel fejét – Tudod, én fé… - egy szolgálóleány jelent meg.

- Úrnő az első számú ágyas kér bebocsátást – végig lehajtott fejjel mondta, de látszott rajta, hogy kíváncsi, hogy mit csinál mellettem a testőröm.

- Engedd be! – mire újra oldalra tudtam figyelni már nem volt ott. Csak egy halk suhanást hallottam és már a szokásos helyén állt.

- Királyné, úgy örülök magának és az állapotának – amilyen hangon mondta az ágyas rosszul voltam és ezt még jobban tetőzte az, hogy királynénak hívott, amit a palotán belül nem használtunk – Remélem fiút fog szülni – végül elért hozzám. Leült az ágyam szélére, majd közel hajolt hozzám – Ne higgye, hogy nem tudom, hogy nem a királytól van – nevetett bájosan, majd folytatta – Mindenki tudja, hogy a király magtalan, csak ő nem – távolodott el tőlem és megpillantotta a szolgámat a fátyol mögött – Jó választás – elhúzta egy kicsit az anyagot, hogy jobban lássa, majd véglegesen elhagyta a hálókörletemet.

Könnyek akaratlanul is a felszínre törtek és még zokogásba estem. Fogadni mertem volna, hogy az ágyas elmondja a királynak. Csak azt akartam, hogy épségbe világra hozzam a gyermeket, akit a szívem alatt hordoztam. Idegesen kimásztam az ágyból és magamra kaptam a köpenyemet. Gondolkodás nélkül hagytam el az udvart. Csak Jun jött velem, aki az elején ellenezte, majd ő mondta meg, hogy hova meneküljek.

A palotát körül vevő erdőben barangoltunk mikor egy csapat harcos állta az utunkat. Rögtön a testőröm mögé bújtam. Soha nem szerettem az erőszakot, ezért, amikor Jun vagy ő megpróbált megtanítani egy kis önvédelemre mindig cselt vetettem be, hogy ne kelljen csinálnom.

- Végre egy nő – mondta az egyik harcos lelkesen. Még jobban megijedtem.

- Igen – helyeselte a másik.

- Nem fogtok hozzá érni – rántotta ki a kardját Jun.

- Majd meglátjuk – rontott neki az összes harcos, szám szerint 10.

Jun csak ellökött magától, majd felfogta a kard csapásokat, de ő egyedül kevés volt, ezért 3 harcos nyugodtan elindulhattak felém. Azonnal hátat fordítottam és futni kezdtem.

Amilyen gyorsan bírtam futottam és kikerülgettem a fákat. Az egyik ágba megakadt a köpenyem, amit ott el is hagytam. A rablók csak nevettek rajtam. Még gyorsabbra vettem a lépteimet, de a ruhám csak akadályozott a menekülésben.

Pillatanokon belül utolértek és egy fához szegeztek. Rögtön kapálózni kezdtem, de ketten lefogtak.

- Nyugi, cicus gyengédek leszünk! – simított végig az arcomon a koszos kezével.

- Engedjenek el és akkor nem fognak meghalni! – mondtam lehető leghiggadtabban, de belül reszkettem és vártam, hogy mikor fog megjelelni Jun.

 - Milyen nagy szád van! – mondta nevetve, majd egy pofont adott. Még soha nem bántottak fizikailag, ezért döbbenten meredtem előre – Mi van a cica elvitte a nyelvedet? – nevettet újra a saját hülyeségén és közben a szoknyámat húzta egyre feljebb.

- Engedjenek el! – újra vergődtem, de továbbra is tartottak.

- De…

- Nem hallod, mit kér a hölgy? – elsőnek azt hittem, hogy Jun érkezett meg, de csodálkozásomra Ray állt a banditával szembe.

- Te meg ki vagy – indult felé az, aki eddig nekem beszélt –, hogy így szólsz hozzám? – állt meg előtte, de Ray magasabb volt nála.

- A végzet – mosolyodott el a harcos, majd fél másodperccel később életlenül rogyott össze a bűnöző.

A két ember, akik eddig tartottak elengedettek és a kardokat kirántva rohamozták meg őt. Ő csak mosolyogva kerülgette ki a kardokat. Még most is csodálkozva néztem őt, pedig még régebben a királlyal együtt szórakoztunk a képességen és kértük, hogy legyen a mi testőrünk, de nemet mondott. Azt mondta, hogy ő neki nem valók a szabályok, amit pár hétre később be is bizonyított a hálószobámban.

Az emlékeimből az ő hangja térített vissza. Ahogy felfogtam, hogy mit láttok hozzá rohantam, de egy kéz visszarántott és jó szorosan magához ölelt. Ijedtem kaptam fel a fejemet, de megnyugodtam, hogy Jun tartott.

- Nem mehetsz oda! – mondta határozottan, aminek nem tudtam ellen szegülni.

- De… - tudtam be fejezni, mert láttam, ahogy Rayt elhagyja az erő és térdre esett. Újra megmozdultam, de a testőröm visszarántott ismét.

- Tudod, hogy nem mehetsz oda – lépet még hátrébb és vele együtt mentem én is – A vére veszélyes – és ahogy ki mondta ezt a harcos kiömlött vére fellángolt.

A harcos körül halott ellenfelei is égni kezdtek és lassan a természet is lángra kapott. Nem tudtam megmozdulni, pedig minél hamarabb el kellett hagyni a helyet.

- Menjünk – tette el a kardot, majd fogta a kezemet és húzni kezdett.

- Ne! – akkor jutott el végleg az agyamba, hogy most halt meg az, aki igazán szerettem eddig és most már soha nem tudom megérinteni – Nem hagyhatom itt – téptem ki a kezemet és meg közelítettem a tűz.

- Sajnálom, Királyné – értetlenül néztem Junra, majd egy kisebb ütést éreztem meg a tarkómon és kábultam estem bele a testőröm karjaimba.