Shaking Heart (Remegő szív)

Ajánlott dal: C-CLOWN - Shaking Heart (a történetben az ashiyo fansub által fordított dalszöveg részlet található)

Reggel hangos telefoncsörgésre keltem. Csak morogtam egyet és a hasamra fordultam, de nem hallgatott el a készülék. Bosszankodva néztem rá a kijelzőre. A szívem hirtelen meglágyult.

- Halló? – mondtam bele már nyugodtan.

- Rome, rég nem láttalak már! Mit csinálsz manapság? Hirtelen úgy hiányzol! – hadarta a szokásos szövegét, amit akkor használ, ha csak ki akart használni, de nem tudtam neki ellen állni.

- Semmit. Éppen most keltem fel – mondtam neki el mintha semmi sem történt volna 3 hónapja.

„Boldog voltam. Most lettünk fél évesek és siettem haza, hogy még előtte tudjak hazaérni, és hogy meg tudjam lepni. Vidáman léptembe a közös lakásunkba, de olyan látvány fogadott, amitől elborított a düh. Gondolkozás nélkül berobbantam közéjük.

- Bocs, a zavarásért csak összeszedem a cuccomat és már itt sem vagyok – a hangomból csak a haragot lehetett ki hallani.

Azonnal tovább siettem a nappaliból a szobánkba és egy bőröndöt kaptam ki a szekrényből, majd bele dobáltam a ruháimat. Már az ajtón léptem ki, amikor a karom után kapott.

- Ne haragudj rám. Én nem tehetek semmiről! A fiú mászott rám, és amikor pont el akartam lökni jöttél te! Kérlek, ne menj el! – már a sírás kerülgette, de én próbáltam megkeményíteni a szívemet.

- Semmi baj! – ellágyultam. Nem tudtam rá haragudni.

- Sajnálom és megígérem, hogy ilyen soha többé nem fog előfordulni és mindig melletted leszek – ölelt át szorosan, majd csókot lehelt a számra. ”

Nem kellett két nap és szakított velem:

„- Most meg miért hagysz el? – kérdeztem tőle meg a legfontosabb kérdést.

- Mert amit mi csinálunk nincs értelme – fordult nekem hátat.

- Ezt meg hogy érted? – akadtam még jobban ki.

- A mi kapcsolatunknak soha nem volt értelme csak el voltunk együtt – nem is tudtam semmit mondani, mert már ki is lépett az ajtón.”

- Mit szólnál, ha találkoznánk a parkban, ahogy régen is szoktunk? – már megint csak ki akar használni, jól tudom, de nem tudom lerakni a telefont.

- Hát, nem is tudom? – húztam az időt, hogy bátorságot szedjek össze, hogy „nem”-et mondjak neki.

- Akkor, szia! – tette volna le.

- Várj, miután felöltöztem, megyek is – hadartam el, csak egy halk kuncogást hallottam a túloldalról és letette – Már megint elbuktam – sóhajtottam nagyot, aztán neki álltam készülődni.

Gyorsan felöltöztem, majd megcsináltam a hajamat és elindultam a megbeszélt helyre. Amikor oda értem már ott ült. Ahogy végig néztem és megláttam rajta azokat az ékszereket, amiket még én adtam neki. Újabb emlék tört rám:

„- Többé nem kell felvenned a gyűrűt, amit én adtam; Többé nem kell felvenned a nyakláncot, amit én adtam!!! – mindennek vége van.”

A levegő a tüdőmbe reked, még mindig ugyan olyan szép volt, mint amikor elhagyott. Lassan mellé sétáltam, majd csendben leültem mellé. Nem nézett rám csak a fejét a vállamnak hajtotta és úgy kezdte el a tájat újra vizsgálni, én is inkább a környéket néztem és hagytam, hogy kezdje el elmesélni.

- Olyan rég már nem láttalak! – mondja boldogan és még jobban hozzám bújik.

- Én is – adok rövid választ és erőt gyűjtök arra, hogy elmondjam neki, hogy többén ne keressen fel.

- Nem is örülsz nekem? – emeli fel lassan a fejét.

- De – mondtam neki gyorsan.

- De a hangodon és a viselkedéseden nem ez látszik? – nézett rám a minden tudó szemekkel, de igaza volt.

Nem volt kedvem itt lenni vele, de nem tudtam magamnak és neki is nemet mondani. Ez az egyetlen kis szót nem tudtam kinyögni. NEM. Ennyi lenne, de nem tudtam megtenni. Csak a gondolataimat szedtem össze, hogy tudjak valami értelmesek mondani, amikor a nyakamba borult és sírni kezdet.

- Úgy hiányzol! Nélküled olyan vagyok, mint egy szív nélküli ember. Nem tudok rendesen enni. Nem találkozok a barátaimmal, mert mindig csak rád tudok gondolni… - csak úgy sorolta, hogy miért hiányzok neki.

Le voltam sokkolódva és még mindig nem öleltem meg őt. A kezeim maguktól emelkedtek meg, de tudatomba csak ez járt: ne tedd ezt, ne tedd meg… Már késő volt, megöleltem. Minden tudtam, azt hogy állandóan megcsalt mindenféle férfiakkal és csak hazudozott mindig. A szívem elkezdett remegni. El akartam felejteni, de nem tudtam, így hogy mindig hozzám rohant, ha éppen kellettem valamire neki. Nem mehetett ez így tovább ezt ő is tudta.

- MinJi – toltam el magamtól és a szemeibe néztem – Miért csináljuk ezt? Nincs semmi értelme annak, hogy… - nem hagyta, hogy befejezem a mondani valómat.

- Rome, értsd meg, hogy szükségem van rád – akadt ki.

Kezemet a kezére vezettem, majd az újáról lehúztam a gyűrűt és a zsebembe tettem. Most a nyakához emeltem a kezemet és egyszerű mód levettem a nyakláncot is, majd azt is a zsebembe landolt. Végig ijedt szemekkel nézett rám és miután végeztem kérdően szemezett velem.

- Már megmondtam, hogy nem kell többé hordanod azokat, amiket én adtam neked – simítottam végig az arcát.

- Csak azért vettem fel, hogy lásd, hogy még mindig szeretlek – ettől a ki jelentésétől nevetőgörcsöt kaptam.

- Te… szeretsz, ez csak vicc? – próbáltam elfolyatni a nevetésemet – Na, de mindegy én most elmegyek és hagylak, hogy felkeresd a következő áldozatodat – vettem magamra egy pókerarcot, majd felálltam a padról.

Ilyen könnyen ment? Nem is mond semmit?! – gyors gondolatok futottak át az agyamon.

Boldogan indultam haza, de törékeny kezek a testem köré fonódtak. Megdermedtem, úgy látszik, még sem enged el ilyen egyszerűen. Nem szól semmit csak szorosan tartott. Egy ideig így ment, majd én untam meg legelsőnek. Óvatosan lebontottam magamról és elléptem tőle. Újra átölelt. Frusztráltan a hajamba túrtam. Most egy kicsit erősebben szedtem le magamról. Aminek hangot is adott.

- Miért nem fogod fel, hogy szeretlek? – mondta el haló hangon.

- Mert nem igaz. Soha nem volt igaz, amit mondtál és egyszer se kellet volna hinnem neked – mondtam ingerülten. Már nem bírtam, hogy csak játszik velem. Elegem volt abból, hogy csak akkor hív, ha bajba kerül. Megutáltatta magát velem.

- Neked mindig igazat mondtam – a hangja csak határozottságot tükrözött.

- Ja és amikor szakítottunk csomó fiú kereset téged nálam. Tudod, hogy milyen érzés lehetett rá jönni, hogy a barátnőd megcsal téged??? Vár majd én megmondom! – nem volt bennem semmi könnyőrlet – Nem tudod, hogy is tudhatnád? – nagyot sóhajtva újra neki vágok az útnak vagy is haza.

- Rome!!! – kiáltott utánam. 

- Nem érdekel! – fordultam vissza egy pillanatra, de a tekintettem rögtön ott maradt.

Szél fújta a haját bele az arcába, amin folytak végig a sós cseppjei. Nem tudtam így megtörten itt hagyni bármennyire is erő akartam lenni. Lassú léptekkel visszamentem hozzá és szorosan átöleltem. Világon én lehettem a leggyengébb ember, aki arra sem képe, hogy ott hagyjon egy olyan lányt, aki tönkre tette. A szipogása lassan abba maradt. Éreztem, ahogy egy apró mosoly megjelenik az arcán, de nem láthattam. Eltoltam magamtól és szemügyre vettem, már megint a sértett arckifejezést vette fel.  Megfogtam a kezét, majd a padhoz hoztam, amelyiken várt rám. Ahogy leültünk újra a nyakamba bújt.

- Én soha nem akartalak el hagyni – a meleg lélegzete futott végig a nyakamon.

- Akkor miért csináltad ezt velem? – nem akartam látni az arcát, ezért nem engedtem neki, hogy elhúzódjon.

- Azért mert… - nem tudott választ adni, mert a telefonja élesen elkezdett csörögni. Eltávolodik tőlem, majd megnyomja a gombot.

- Halló? MinJi, hol vagy? – hallatszódik ki egy férfihang. Ijedten nézett rám.

- Várjunk csak! Az egy férfi hangja volt? Mi folyik itt? – néztem rá döbbenten, de ő elkapta a tekintetét – Ne kerüld el a szemeim!  - fordítottam vissza az arcát.

- Halló, halló! – idegeskedett a férfi.

- Tedd le a telefont és kérlek, beszélgess velem! – nyúltam a készülékért.

Lebukott és már több bizonyíték nem kellet nekem… most már tényleg vége volt.